Magyarország első STREET FASHION kiállítása

Magyarország első STREET FASHION kiállítása

2012. június 29. - SMIZEDIVAT by Chaby

Budapest, 2012. június 22.: A Kiscelli Múzeumban augusztus 21-ig látogatható a “STREET FASHION MÚZEUM - Utcai divat egykor és ma” című interaktív kiállítás, amely az elmúlt száz év utcai viseleteit és divattörténetét elsőként és egyedülálló módon mutatja be. A létrejött tárlat a hétköznapi emberek mindennapi öltözködésének, nő- és férfiideáljainak változását mutatja be az S vonaltól a harang kalapon, a hordó szoknyán és a mini őrületen át egészen a 2010-es évek trendjeiig.
 
A különleges eseményen Dr. Rostás Péter a Kiscelli Múzeum igazgatójának üdvözlő szavai után Dr. Sepseyné Dr. Vígh Annamária, az EMMI Közgyűjteményi Főosztályvezetője, és Simonovics Ildikó, a kiállítás kurátora is mondott köszöntőt, majd Lakatos Márk stylist hivatalosan is megnyitotta a kiállítást.
 
Örömteli pillanat volt, ugyanis 2010 egyik street arcaként az egyik outfitemet is kiállították illetve velem készült interjúba is bele lehetett hallgatni. Rendkívül innovatívnak tartom ezt a kezdeményezést, mindazonáltal elsőként jött létre Magyarországon. Hatalmas dicséret Ildinek, aki több hónapos szervezés és gyűjtőmunka után hozta létre egy csodás fashion kiállítást. Aki tud, az mindenképpen látogasson el, mert rengeteg érdekes divattörténeti információról olvashat.

 

A velem készült interjúba is bele lehet hallgatni
 

 

 A kiállítoson a gardróbomról készült archív felvétel is visszaköszönt, a Balla Vivienne által készült street style fotómmal együtt
 
A Street Fashiont a hétköznapi emberek teremtik a magazinokban látott trendektől függetlenül vagy éppen azok inspirációjára, saját társadalmi hovatartozásuk, személyiségük kifejezésére. Az ezt megörökítő streetfashion oldalak és blogok gyors terjedésére és népszerűségére reagálva hívta életre Simonovics Ildikó divattörténész két évvel ezelőtt a Kiscelli Múzeumban a streetfashionbudapest.hu online archívumot, amely az oldal fotósai és felhasználói által feltöltött stílusképek révén komoly trend-és stílusfigyelő forrássá nőtte ki magát a divatimádók körében, a kortárs divatgyűjtemény gyarapításban pedig nemzetközi szinten is egyedülálló szerepet tölt be. A most megnyílt Street Fashion Múzeum a fortepan.hu online fotógyűjtemény és a streetfashionbudapest.hu anyagaira építve idézi fel az elmúlt évszázad utcai viseletét.
  
A tárlat újszerűsége, hogy a látogatók is gyarapíthatják a múzeumi tárgyak sorát. A kihelyezett polcokra feltehetik akár a régmúlt, akár a ma divatjával kapcsolatos ereklyéiket, és fel is kartotékozhatják azt, vagy saját divatfotóikkal, emlékeikkel, észrevételeikkel hagyhatnak nyomot a hazai streetfashion történelemben.

 

 

 
Helyszín és nyitva tartás: 
Kiscelli Múzeum, templomtér,1037 Budapest, Kiscelli utca 108.
Megtekinthető 2012. június 22 - augusztus 21 között hétfő kivételével minden nap, 10.00-18.00 óráig
 
fotók: Streetfashionbudapest sajtóanyag, NagyErika, 

A bejegyzés trackback címe:

https://smizedivat.blog.hu/api/trackback/id/tr156799903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.