Hialuronsavas arctisztítás

Hialuronsavas arctisztítás

2016. október 23. - SMIZEDIVAT by Chaby

A következő cikkem megírását elsősorban az arctisztítás procedúrája inspirálta,annak minden kellemes és kellemetlen velejárója miatt. Korábbi posztjaimban már említettem, hogy az arcbőröm elég száraz,és vannak érzékenyebb pontok is,mint például az orrom körüli terület.Régóta kísérletezem -talán veletek együtt-, hogy melyik az az arctisztító ami elbánik a szennyeződésekkel,mégsem szárítja a bőrt.

neogence.png

Tinédzser koromban a kozmetikusom azt mondta hogy ő csak tiszta vízzel mossa meg az arcát,ez a legkíméletesebb módszer. Én viszont azóta Pestre költöztem, és ugye mondanom sem kell, miután leszállok a 7-es buszról,első gondolatom hogy kezet, arcot mossak,különben lecsap rám a lépfene.
A Neogence hyaluronsavas arctisztítójával mondhatni egy véletlen folytán találkoztam. Először egy egészen apró tubus mintát kaptam valamelyik rendezvényen. Első alkalommal meglepődtem hogy egy borsónyi adag, egy kevés vízzel milyen sok habot képez. Pont ebből adódóan biztos voltam benne hogy emiatt rettenetesen szárít majd. Gondolhatjátok,mennyire meglepődtem amikor kellemesen puha lett az arcom, és ahogy megszáradt ugyanolyan kellemes érzés maradt-semmi húzódás vagy kellemetlen feszülés. Annyira megörültem, hogy hetekig használtam ezt a kis mintát, nagyon óvatosan adagolva hogy el ne fogyjon, de nem volt nehéz dolgom mert igazán gazdaságos. Ezután természetesen beruháztam egy nagyobb tubusba, és a mai napig ezt használom. Remélem nektek is beválik, mert én ezt tényleg szívesen ajánlom mindenkinek, aki egy igényes arclemosóra vágyik.
A másik amit tisztító-hidratáló termékként nagyon szívesen használok az szintén a Neogence hidratáló, revitalizáló gél maszkja. A lemosható maszkoknak nagyjából ugyanazoknak az elvárásoknak kell megfelelniük, mint a lemosóknak, plusz még valamivel kiegészülve. Találkoztam sok oylan maszkkal, amit az ember 5 percig próbál leöblíteni, és a végén azt a bizonyos húzódó érzést tapasztalja az arcán, és alig várja hogy gyorsan bekenje egy hidratáló krémmel. Ez a maszk nagyon jól feltölti az arcbőrt, nemcsak sima lesz, hanem nagyon kellemes puha érzés. Ha ezt még jobban szeretnétek fokozni akkor egész éjszakára is fenn lehet hagyni.Egy rövid időn belül felszívódik, és nyugodtan lehet benne aludni,és reggel kell egy kicsit leöblíteni. Szinte a hidratáló krémet is kiváltja, persze ez már bőrtípus függvénye is.

Nekem eddig minden Neogence Hyaluronsavas terméknél valami egészen különleges élményben volt részem,szerintem csodákat művelnek a bőrrel.

  Ha tetszett a bejegyzés követhettek  FACEBOOKon |  INSTAGRAMon| 

collage_3.png

A bejegyzés trackback címe:

https://smizedivat.blog.hu/api/trackback/id/tr4011829931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.