A Kele Clothing bemutatja új, az Autistic Art márkával közös kapszulakollekcióját, amely autista fiatalok alkotásaira épül. A programhoz csatlakozott Axente Vanessa és Cseke Botond, akik nemzetközi szinten is hangsúlyozzák a kampány üzenetét.
A #SharingIsMultiplying a KELE do good programja, melynek keretében a márka időről-időre előáll egy kollekcióval, amivel valamilyen kiemelt társadalmi problémára igyekszik felhívni a figyelmet. Ezen termékek értékesítésének teljes bevétele egy, a probléma megoldásán és annak kezelésén munkálkodó alapítványhoz kerül.
Az első kapszulakollekcióban 10 különböző mintával készült pulóvert találhatunk, amely minták a Mosoly Otthon Alapítvány által 6 különböző autista lakóotthonban indított művészeti foglalkozások keretében születtek. A rajzok alkotói autista fiatalok. A foglalkozások keretében létrejött alkotásokra épül az alapítvány Autistic Art elnevezésű márkája, mely a rajzok felhasználásával egyedi, magas minőségű termékeket hoz létre, s a bevétellel az otthonok fennmaradását támogatja. A most debütáló Kele for Autistic Art termékek bevétele 100%-ban visszakerül az alapítványhoz, hogy a befolyt összegből fenntarthassák művészetterápiás foglalkozásaikat és az ehhez szükséges eszközöket meg tudják vásárolni.
“Miért vegyek egy pulóvert, ha szimplán adakozni is tudok?” - merülhet fel a kérdés.
Az adományozás sokszor csak átmeneti megoldást jelent egy-egy alapítvány számára. A Kele Clothing célja, hogy egy hosszútávú megoldást találjon, hogyan támogassunk egy jó ügyet művészeti alkotások kreatív felhasználásával, amiket azon fiatalok készítetettek, akiket támogatni szeretnénk.
Nagyon régóta foglalkoztat, hogy segítsek másokon, ezért borzasztóan örültem, amikor felkértek ennek a jótékonysági kampánynak a fotózására. A példaképeimhez hasonlóan fontosnak tartom, hogy ismertségemet kihasználva jó ügyek mellé álljak. Terveim közt szerepel, hogy komolyabban foglalkozzak ezzel a témával és ott segítsek, ahol csak tudok. Axente Vanessa
A #SharingIsMultiplying program keretében elsőként bemutatkozó Kele for Autistic Art kollekcióval szeretnénk felhívni a figyelmet, arra, amire az Autistic Art márka koncepciója is épül: hogy ezek az alkotások már önmagukban megállják a helyüket a kortárs képzőművészeti alkotások között. Így, mint design elem, tökéletesen felhasználhatóvá és ami a legfontosabb: viselhetővé válnak.
A kampány eredményeként azt szeretnénk elérni, hogy világszinten sok embernek fel tudjuk hívni a figyelmét, hogy az autizmussal élők különleges, egyedi látásmóddal rendelkeznek. Ezek az emberek sok esetben egyáltalán nem kommunikálnak verbálisan, művészeti alkotásaik viszont gyakran beszédesebbek minden szónál.
Mit jelent a #?
Az online közösségi média erejére épül az Instagram kampány, ami arra buzdít, hogy viseld büszkén a pulóvert, és ezt oszd meg a világgal úgy, hogy a #sharingismultiplying hashtaget használod. Így egy globális, különböző szubkultúrákat megmozgató kampány jöhet létre, melynek egy közös célja van: a lehető legtöbb ember számára megmutatni az autizmust, mint társadalmi problémát, egy lehetséges megoldást a kérdésre, valamint egy új, hordható design terméket.
A kampány részletei megtalálhatóak a sharingismultiplying weboldalán: http://sharingismultiplying.
A kollekció elérhető a webshopban: http://keleclothing.com/shop és http://shop.autisticart.hu
és a karácsonyi időszakban megvásárolható a Mono Art & Design galériában (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 12.)
Models: Vanessa Axente – Attractive Model Management; Greta Axente; Botond Cseke – ICON Model Management Photography: Istvan Labady