Esztétikai kezelés botoxszal és hialuronsavval

Esztétikai kezelés botoxszal és hialuronsavval

2018. október 20. - SMIZEDIVAT by Chaby

 

dr_rose_budapest_plasztikai_botox_kezeles_szajfeltoltes_hialuronsavas_feltoltes.png

Régóta gondolkodtam azon, hogy kipróbálom az esztétikai kezeléseket, ugyanis volt néhány apróság az arcomon, amin változtatni akartam. Összesen három kisebb beavatkozásra szántam el magam, és ezekről szeretnék most mesélni nektek.

Korábban nagy szoláriumfüggő voltam, és mindez a napozással együtt a bőrömet teljesen dehidratálttá tette. Ennek következtében apró szarkalábak  jelentek meg a szemem körüli területen.
A fotózások során ezeket mindig retusálni kellett és mivel sokat nevetek ez a képeken zavarni kezdett. Hiszek a prevencióban, ezért szántam rá magam, már most amíg halványabbak a ráncok és kisebb beavatkozásokkal lehet mindezt orvosolni. A nagyobb műtétektől félek, ezért ez számomra szóba se jöhetett.
A kollagén termelődése már a húszas éveinktől  csökkenni kezd, és elkezdődik bőrünk öregedése. Sajnos ezek tények, ezt mindenkinek el kell fogadnia, de kicsit le tudjuk lassítani a folyamatot és én is ezt szeretném ezzel a kezeléssel elérni.
005_1.png

A Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézetben egy szakképzett plasztikai sebész Dr. Gacs János végezte a beavatkozást. A konzultáció során a doktor úr a szemem alatti területre botoxot, a járomcsontom fölé pedig enyhe hialuronsavas feltöltést ajánlott.
A végeredménnyel elégedett vagyok, mert a botox hatására üdének, kipihentnek tűnik az arcom, a hialuronsavas töltés pedig feszesebbé varázsolta ezt a területet, és egy kis volument kapott, ami optikailag frissebbnek, fiatalosabbnak mutatja az arcomat.
Úgy érzem abszolút megérte a fájdalom, amit a tűszúrás okozott, tulajdonképpen már nem is emlékszem rá és az eredmény kárpótolt érte. 3-4 nap alatt jeges borogatással a tűszúrás nyomai, a véraláfutás is teljesen eltűnt.

004_1.png

A másik probléma, amely évek óta zavart, az a szám alatti apró bemélyedés. Sajnos ez egy csúnya pattanás eredménye, amit addig piszkáltam, míg elfertőződött és a helyén egy mély lyuk maradt. Próbálkoztam régebben lézeres kezeléssel, de nem segített rajta, ezért ide is hialuronsavas feltöltést kaptam. Azonnal kitöltötte a lyukat és kisimította a bőrömet. Az előtte-utána fotókon ti is láthatjátok, hogy milyen jól sikerült.

002_2.png

A Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet az orvos-esztétika területén világelső Allergan cég termékeit, többek között a JUVÉDERM® termékcsalád készítményeit használja, melyek kiváló minőségűek. Erre is oda kell figyelni, hiszen egyáltalán nem mindegy mit fecskendeznek az arcotokba. Érdemes tudni, hogy a botox és a hialuronsav hatása körülbelül fél évig tart és utána felszívódik.

A harmadik kezelés, amit a doktor úr elvégzett, az a felső ajkam feltöltése. A social media hatása, hogy muszáj jól kinézni, főleg olyan platformon, ami mindig a figyelem középpontjában van. Amúgy is csík szám van, ezért gondoltam arra, hogy egy minimális volumen jól jöhet. Abszolút a termesztés külső híve vagyok, nem akartam túlzásba esni csak egy minimális változást szerettem volna, amit most meg is kaptam. Szinte észre se vehető, csak aki ismer az látta, hogy szebb, kontúrosabb lett az ajkam.
01_4.png
Bátran ajánlom a kezeléseket mindenkinek, aki szeretné frissebbnek, fiatalosabbnak érezni az arcát és külsejét vagy azoknak is ajánlom, akik szeretnék megelőzni a későbbi mély ráncok kialakulását, hiszen erre már most oda kell figyelni.

 

Amennyiben kedvet kaptatok a botox kezeléshez, akkor most van egy jó hírem:

a „SMIZE” kuponkódommal 20% kedvezményben részesülhettek.

Ezen a linken tudtok bejelentkezni: (A konzultáció ingyenes) https://budapestplasztika.hu/hu/idopontkeres?utm_source=smize&utm_medium=kuponkod&utm_content=BOTOX_20&utm_campaign=BOTOX_20

 ___________________________________________________________________

Ha a hialuronsavas feltöltést választjátok, és 1 ampullánál több feltöltő anyagra van szükségetek, akkor a 2. ampullára 50% kedvezményt kaphattok.

(A hialuronsavas kezeléshez a 20% kuponkód nem használható fel)

 

Üdv,

chaby2.png

003_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://smizedivat.blog.hu/api/trackback/id/tr8514312603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.