Az utóbbi időben elég egyenletesen teltek a mindennapjaim, egyik nap jött a másik után, dolgoztam, fotóztam retusáltam, posztoltam. Ezután jött a következő nap és minden kezdődött elölről. Egyik nap azon kaptam magam, hogy hiába a sok kreatív munka hiányzik, hogy valami mást is csináljak, valamit ami kikapcsol, bármit ami nem a mindennapi rutin része. Gondoltam egyet és elhatároztam magam, hogy ezen bizony változtatni fogok.
Sok mindent szerettem volna már kipróbálni, azon kívül sok olyan dolog is volt, amit régóta halogattam, úgyhogy úgy döntöttem itt az idő vágjunk bele.
Legelső fogadalmam, hogy olyan barátokkal fogok több időt tölteni akik kedvesek számomra csak kicsit elhanyagoltam őket. Ezért egy tök átlagos hétköznapon kocsiba pattantam, és kisebb bandába verődve a barátaimmal vidékre furikáztunk. Tulajdonképpen nem csináltunk közben semmi fontosat, csak sokat dumáltunk, és nevettünk, az autópályán száguldoztunk, és közben menő magyar zenéket hallgattunk, amiken pedig még többet nevettünk. Egyszóval jól éreztük magunkat.
Második dolog, amit régóta szerettem volna legalább egyszer kipróbálni, az a gördeszkázás. Volt egy ismerősöm, Dézi, aki mindig deszkával, hátracsapott baseballsapkában érkezett a találkozóinkra, tetszett hogy milyen vagány belevaló csaj. Szóval most tettem én is egy próbát, de az egész persze nem úgy sült el ahogy képzeltem. A fejemben egy kép volt arról amint boldogan suhanok a deszkán, és a hajam lobog a szélben. Ehelyett többet voltam a földön, mint a deszkán, és nem feltétlenül álló helyzetben. Mindennek ellenére az egész nagyon szórakoztató volt és teljesen kikapcsolt, szóval nem bántam meg.
HUGO Reversed | Citrusos-aromás-fás aromák | Az illat fejjegye, kalábriai bergamott | A szívjegyek között a pamplewood pikáns aroma intenzív rozmaringgal karöltve| Az alapjegyek között a hűsítő haiti vetiver
A harmadik dolog, amit talán sokan nem tudnak rólam, hogy rajz és vizuális kommunikációból diplomáztam, azelőtt sokat festettem, mindig is szerettem így kifejezni magamat. Úgy gondolom, hogy a blogom is egyfajta alkotás, de a festés azóta is hiányzik. Most egy teljes napot szántam rá, felhoztam a sufniból a régi palettámat, a festékeimet, a poros ecseteimet és alkottam.
….És, hogy ez a cikk miről is szól ?!
Itt a Facebook, Instagram, hiába írsz rá az ismerősödre, igenis fontos a személyes kontaktus, hiszen az ember így lett kitalálva. Másrészről fontos a változatosság, ne ragadjatok bele a monoton hétköznapokba, alkossatok, fejezzétek ki magatokat, szórakozzatok, és élvezzétek az életet. Néha elég egy illat , egy érzés ami kibillent a megszokásokból és másképp láttatja a dolgokat.
OUTFIT:
Fehér pulóver, Fehér nadrág logóval az oldalán: HUGO /VAN GRAAF
Parfüm: HUGO REVERSED
FOTÓS: Hadikfalvi István