Új év új otthon

Új év új otthon

2020. január 08. - SMIZEDIVAT by Chaby

 lakberendezes_skandinav_stilus_lakasfelujitas.png

Egy költözés sosem egyszerű, főleg ha előtte még lakásfelújítást is tervez az ember. Szüleim pont így jártak, és én lépésről-lépésre próbáltam segíteni őket ebben. Tulajdonképpen már egy ideje tervezték a költözést, de a megfelelő lakásra 2019 novemberében sikerült rábukkanniuk.

 A legnagyobb kihívást talán a falak színei és a burkolatok kiválasztása jelentette. Abban már az elején sikerült megegyeznem velük, hogy skandináv stílusú lesz, és a színpalettához a barna árnyalatait fogjuk használni. Azért maradtunk ennél a párosításnál, mert a skandináv enteriőrök igazán megnyugtatóak és sok melegséget árasztanak. A terek kialakítását egy fal bontásával kezdtük, így jött létre az áhított amerikai konyhás nappali. A nagyobb munkák közé még a járólapok és a parketta lerakása, a beltéri ajtók beépítése és a villanyvezetékek kicserélése tartozott. Ezek után már csak festeni kellett és így rekord sebességgel, másfél hónap alatt sikerült a felújítást befejezni.

Arra gondoltam, hogy 7 ponton keresztül fogom megmutatni nektek, hogy hogyan sikerült kivitelezni a képeken látható végeredményt. Mivel én nem vagyok lakberendező ezért ezek csupán a személyes tapasztalataim, melyet szeretnék veletek megosztani.

 02_polifarbe_mandula_festek_skandinav_szoba_nappali_moodboard_beliani.png

1.Stílusos és funkcionális berendezés:

A régi házból az összes nagy bútortól sikerült megválni, így nekem is könnyebb volt megtervezni a belső teret, és nemcsak funkcionális, de szép, összeillő bútorokkal megtölteni azt. Nem akartam bezsúfolni mindenféle kisebb –nagyobb haszontalan dolgot a nappaliba, hiszen ez egy közösségi tér, ami a kikapcsolódást és a pihenést szolgálja. Ezt szem előtt tartva választottam egy L-alakú kényelmes mélységű kanapét, hozzá egy fa hatású kétrészes dohányzóasztalt, egy nagyméretű puha, bolyhos szőnyeget a Beliani oldaláról és egy állólámpát a Butopeától. Az ünnepi dekorációt sem vittem túlzásba, hiszen csak néhány papírcsillagot lógattam le a falról és a félsziget feletti részről. A skandináv stílus jegyében egy egyszerű, többnyire zárt médiatároló került még a másik falra, mely segíti a rendezett tárolást, de néhány dísztárgy is elhelyezhető rajta.

A lakáshoz külön étkező is tartozott, mely funkciót megtartottunk, hiszen ide akár több vendég is egyszerre kényelmesen leülhet. Ilyenkor hosszabb időt is itt töltünk, ezért igyekeztem stílusos, de egyben kényelmes étkezőszékeket választani ide. Nagyon tetszenek a Butopea Fjord székei, mert a grafitszürke ülőrész azonos színű beépített párnával és falábakkal az étkező igazi karakteres elemei lettek. Otthonra is tőlük rendeltem székeket, és nagyon elégedett voltam a minőséggel, ami egy online rendelésnél mindig félelemre adhat okot. Ezen kívül a szállításról is csak pozitívan nyilatkozhatok, hiszen nemcsak pontos, de nagyon kedves is volt, aki kihozta a csomagot.

01_etkezo_polifarbe_dohany_szin_butopea_szek_konyha.png

etkezo_polifarbe_dohany_butopea_szekek_skandinav_konyha_2.png

 FJORD szék: Butopea | CREMERA 7 égős függőlámpa: Beliani | Falfesték Poli-Farbe Platinum Latex Dohány szín (D50)

2. Visszafogott színpaletta

A festőnek elég sok dolga volt, mert az előző lakó mindenhol erős színeket használt, és különféle festett motívumok is voltak a falakon. A cél az élénk, harsány színek eltüntetése volt egy jó fedőképességű festékkel. Ragaszkodtam hozzá, hogy minőségi festéket válasszunk, ami jól fed és nincs kellemetlen szaga. A barna színt használtuk majdnem mindenhol, amely melegséget, nyugalmat áraszt, és egy semleges szín, ezért jól alkalmazható bármelyik otthonban. A legjobb benne, hogy nagy felületen is jól mutat, egymás mellett akár több árnyalata is kellemes benyomást kelt egy enteriőrben.

Végül a Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfestékei mellett döntöttünk, mert nagyon szép készen kapható színeket láttunk az üzletben, mint például a Mandula (M60), a Nád( N30) és a Dohány (D50). A konyhába, a fürdőszobába, a wc-be és az, étkezőbe pedig Poli-Farbe Platinum matt latexfestéket vásároltunk, amely különleges receptúrájának köszönhetően nemcsak mosható, hanem dörzsölhető felület kialakítására is alkalmas. Azért választottam különböző típusú falfestékeket, mert a gyakrabban használt helyiségekben fontosnak tartottam, hogy könnyedén tisztán tarthatóak legyenek a falak. Bárhol történik baleset, mostantól egyszerűen akár moshatjuk, dörzsölhetjük is a falat, a szín megmarad. Aki esetleg fél attól, hogy a falak nem fognak szellőzni a latex miatt, azt megnyugtatom, mert a Platinum matt latexfesték légáteresztő, sőt, penészálló: tartósan meggátolja a nedves, párás helyiségek falfelületeinek penészesedését.

01_polifarbe_mandula_festek_skandinav_szoba_nappali_moodboard.png

polifarbe_mandula_nad_szin_nappali_tejeskave_arnyalat_falfestek_barna.png

3. Játék a textúrákkal

A monokróm színpaletta elkerülése érdekében különféle anyagokat választottam a nappaliba. A fekete –fehér apró tyúklábminta, a texturált szövet, és a printelt feliratos párnahuzat jól kiegészíti a szürke kanapét. Itt is tartottam magamat a semleges színekhez, hiszen az összhatás így lett harmonikus.

 

4. Kreálj fókusz pontot

A vizuális egyensúly érdekében érdemes fókuszpontot kialakítani a nappaliban. Ez lehet egy kandalló, egy színes fal, egy festmény a falon vagy akár egy feltűnő könyvespolc, ami vonzza a tekintetet. Én a kanapé mögötti falat választottam erre a célra, ezt sötétebb árnyalatúra festettük a többi falnál. A kiinduló szín a Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfesték Mandula (M60) árnyalata volt, az első ecsetvonásnál kissé sötétnek éreztünk, ezért 2:1 arányban fehérrel (F11) hígítottuk, így jött létre ez a kellemes tejeskávé árnyalat. Azonnal szembetűnik, ahogy belépünk a nappaliba, hívogató és otthonos érzetet ad a térnek.

01_polifarbe_mandula_festek_skandinav_szoba_nappali_szurke_kanape_modern_2.png

Asztali lámpa:Butopea | Melody kétrészes dohányzóasztal: Beliani | Szürke Shaggy szőnyeg: Beliani

 

5. A kevesebb néha több

Könnyen áteshetünk a ló túloldalára és túldekorálhatjuk a lakást. Na, én tényleg betartottam minden szabályt és csak néhány hangulatos papírcsillagot lógattam a nappaliba és a félsziget fölé. Az ünnepi szezon végeztével a csillagok helyére képek kerülnek majd a falra. Gondolkodom még egy galéria falon is ahol elférnek a családi fotók. Anya kedvenc dísztárgyai a médiatároló tetején kaptak helyet, hiszen ezekhez kedves emlékek kötik.

image00001.jpeg

6. Figyelj a fényekre

Egy helyiség hangulatát nagyban befolyásolja, hogy azt miként világítjuk meg. Okosan elhelyezett fényforrásokkal kiemelhetjük a tér egyes pontjait, ezért kötelező többféle lámpát is a szobába tenni. Én úgy gondoltam, hogy a nappaliba csupa textil borítású lámpát fogok használni, melyek nemcsak intim hangulatot teremtenek, de a sok textil barátságossá varázsol mindent maga körül. Az álló-és asztali lámpa valódi falábakkal és henger alakú textilbúrával a skandináv természetességet szimbolizálja, a mennyezetről függő barna lámpa pedig elegáns és otthonosságot sugall. Az étkezőbe kevés bútor került ezért oda egy feltűnő 7 égős függő lámpát választottam, ami különleges dísze lett az étkezőnek. A Beliani oldalán található rengeteg szép függőlámpa közül alig tudtam választani. Nézzetek ti is szét az oldalon, és használjátok az "SD10" 10% -os kuponkódomat, ha megtetszik valami. Ha bizonytalanok vagytok valamiben, a weboldalon található chat szolgáltatatás remekül működik, én is itt érdeklődtem a színválasztékról és gyorsan segítséget kaptam.

bomba_lampa_7egos_beliani_kulonleges_nappali.png

7. Tágítsd a teret

Ha van lehetőséged, hozz létre egy nyitott teret, ahol szívesen összegyűlik a család. A keskeny társasházi konyha ( ami számomra inkább főzőfülke ) falát szerencsére ki tudtuk ütni,mivel nem volt főfal, így egy hihetetlen tágas tér alakulhatott ki. A kibontott fal helyére egy 2 méter hosszú konyhaszigetet terveztem, mely nemcsak remek tárolószekrény hanem egyben szuper előkészítőpult is. Nem beszélve arról, hogy imádtam itt elfogyasztani a reggelimet. Pár nap elteltével azt vettem észre, hogy mindenki szívesen gyűlik a konyhasziget köré, tuti hogy ezután ez lesz a lakás központi része:)  A két kárpitozott Darien karfás bárszéket porfestett fémlábakkal a Beliani oldaláról rendeltem.

szurke_kanape_szurke_szonyeg_loft_dohanyzoasztal_1.pngbeliani_barszek_karpitozott_femlabakkal_2.png

 

....És végül itt láthattok néhány képet arról, hogy milyen volt a lakás a felújítás előtt. Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy egy felújítás hihetetlen csodát és hatalmas változást tud hozni. Remélem tudtam néhány ötletemmel segíteni nektek és talán egy kis erőt adtam, hogy belevágjatok a megújulásba. 

elotteutana.png

 

Üdv,

chaby_keziras.jpg

 

A bejegyzés támogatója: Poli-Farbe Kft. / Beliani / Butopea

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smizedivat.blog.hu/api/trackback/id/tr2315397170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.