A hyaluronsav szöveteink egyik nélkülözhetetlen alkotóeleme,szervezetünknek ugyanolyan része mint a kollagén, az ellasztin, illetve az aminosavak. . Ez a sav felelős a szöveteink (csont, porc, bőr, izom) rugalmasságáért, vízfelvevő és folyadékmegőrző képességéért. A hyaluronsav a kötőszövetben hálószerűen összekapcsolja és kitölti a sejtek közötti állományt, így biztosítva az adott szerv (pl. bőr) rugalmasságát és feszességét.
Az innovatív biotechnológiát alkalmazó Neogence, kutatásai és fejlesztései során a hatékonyság, biztonság és gyors eredmények hármas koncepcióját ötvözi minden egyes arcápolási termékében. Többszörösen díjnyertes termékei mára egész Ázsia egyik legismertebb kozmetikai márkájává tették a tajvani alapítású céget. Magas gyógyszerészeti tisztaságú, aktív hatóanyagai, egyedi hialuronsav technológiája, látványosan kiemelik még a minőségi, luxuskozmetikumok közül is.
Eddig többnyire hidratáló krémeket használtam bőröm ápolására,de egy ideje már foglalkoztat a gondolat hogy kipróbálok valamilyen ránctalanító kozmetikumot is,hiszen fő a megelőzés.Éppen ekkor találtam rá a Neogence márkára,és a honlapját nézegetve rögtön úgy éreztem hogy egy letisztult ,professzionális márkával állok szemben.Érdekelt hogy milyen lehet a Hyaluronsavas termékcsaládja,ezért be is szereztem néhány dolgot,és tesztelni kezdtem őket.
A Hyaluronsavas hidratáló eszencia mindenki számára alapdarab,szerintem,és mások szerint is a legjobb termékük,több díjat is nyert és egy nagyon könnyű szérum amelyet hidratáló krém alá érdemes kenni.Szinte kifeszíti az arcot,azonnal érezhető ahogy simává válik a bőr.Nagyon kevés elég belőle,mert sűrűségénél fogja jól kenhető,és a szérumoktól eltérően nem hagy ragacsos érzetet maga után.Gyors beavatkozásként is megállja a helyét ha indulnunk kell valahová és nincs idő a maszkot feltenni és kivárni a 15 percet hatóidőt.Nálam pillanatnyilag ez a top kategória.
Hyaluronsavas mélyhidratáló 3D biocellulóz arcmaszk: hát ez a maszk igazán nagy újdonság volt számomra,mert még nem ismertem ezt a technológiát.A biocellulóz,átitatva ezzel a szérummal,egy kicsit egy szilikonhoz hasonlítható amit a csomagból kiemelünk és az arcunkra formálunk néhány simítással.Még egy külön kis lap is van a szemkivágásnál amit a szemhéjunkra tudunk csukni ha úgy döntünk hogy relaxálással töltjük a következő 10-15 percet.A maszk nekem némileg az eszenciához hasonló hatást ért el,egy alapos pihentető kezeléssel egybekötve.
Hyaluronsavas hidratáló krém: egy könnyű,azonnal felszívódó krém,amit a tavaszi-nyári hónapokra ajánlok.Az esszencia után is használható,így dupla hylauronsavaskezelésben részesülhetünk.Egész nap hidratáltnak éreztem a bőröm,és nagyon kényelmes "viselni"mivel egyáltalán nem zsíros. Engem nagyon meggyőzött,mivel könnyű formulák,és illatmentesek illetve nagyon enyhe illatuk van,ezért abszolút uniszex,bárki használhatja.Egyszerű,letisztult külalakját tekintve is megfér akár a férfitermékek között is.