Profi szervezés, igényes kivitelezés, izgalmas színpadi látvány, mely az idei Marie Claire Fashion dayst jellemezte.
Izgatottan vártam az október 14-ét, hiszen több bloggerrel együtt én is hivatalos voltam a pénteki, zártkörű szakmai estre. Elsősorban a helyszín adta lehetőségekre voltam kíváncsi, hiszen tavaly a Millenáris nem volt túl szerencsés választás. Akkor sajnos az U-alakú kifutó miatt csak ágaskodva láthattunk valamicskét a ruhákból. Ezzel szemben idén a VAM Design Center adott otthont ennek a nagyszabású divateseménynek. Roskadásig teltek az ülőhelyek, mert a divatvilág színe-java kíváncsi volt a hazai tervezőkre, név szerint Abodi Dóra, Anh Tuan, Je Suis Belle, Konsánszky Dóra, Mojzes Dóra, Nanushka, Nubu, Szegedi Kata, USE Unused.
Lenyűgöző látvány a kifutón
Az őszi hangulat nemcsak lélekben és valahol az éterben keringett, hanem konkrétan jelen volt. Mesterségesen kreált őszi parkra emlékeztetett a kifutó, igazi fákkal a közepén. Látszott, hogy rengeteg munka volt mögötte és a látványtervezők igazán kitettek magukért.
A sort Abodi Dóra kezdte, akinek őszi/téli kollekcióit sokkal jobban szeretem, mint a nyáriakat. Az orosz arisztokráciára jellemző drámaisággal indult a show, ahol a bekecs-kucsma párosítás jó döntés volt. Most sem maradhattak el a bőr, szőrme és különféle applikációk, de nekem mégis ami elsőre elnyerte a tetszésemet azok a kötött darabok voltak. A mintahasználat számomra a H&M Divided részlegét jutatta eszembe,mely igazán friss, lendületes és bohókás. Lehet, hogy ezért is szerettem bele azonnal. A kötött darabokon végigsuhanó szárnyas egyszarvú, igazán vérfrissítő volt a tömérdek feketeség között. Szívesen elfogadnék én is egy hasonló mintájú kötött pulóvert.
A következő kedvencem az est folyamán Szegedi Kata volt. Kata ruháin a jól bevált „pántrafinériák” és a trükkös, de annál szexibb megoldások most is kiválóan működtek. A színhasználat nálam nagyon meggyőzőnek bizonyult. Konkrétabban az izzó narancsok és vörösek melyek felpezsdítették az egyhangúságot. A magában való színkontraszt az egyik legerőteljesebb látványelem, ezt bizonyára a tervező is jól tudta. Az egészet szemlélve a színek igencsak karakteressé tették a kollekciót. A fekete, mely bőrmellények, szoknyák és ruhák formájában kerültek bemutatásra, csupán növelték a színek világító erejét.
A show végén a USE Unused mutatta be kreációit, mely igazán kiemelkedett a többi közül. A szezon kedvenc színeit használták, melyek most az én kedvenceim is: a lehulló színes falevelekre emlékeztető árnyalatok. Az okker, a rozsdabarna, a narancs, a karamell izgalmas lüktetést és sejtelemes kifinomultságot hozott a kifutóra.
Nemcsak színben, hanem formában is tartogatott meglepetéseket a tervezőtrió. Kedvencem a parka, a hosszú szoknyák és az ingruha volt. A csodálatos arany estélyi drámai befejezése volt a bemutatónak.
Férfi-divatbloggerként igazán értékeltem a Je suis Belle első férfi szettjét. Imádtam a kék zoknit, mely tökéletesen kiegészítette az outfitet. Végre egy kicsit merészebb összeállítás, melyet egy férfimodellre itthon rá mertek adni.
A többi tervezőnél úgy tűnt, mintha csupán az előző téli kollekciójukat egészítették volna ki egy-egy nadrággal, szoknyával. Hiányoltam az újszerűséget, és azt, hogy többnyire csak feketében gondolkodtak, pedig ez a szezon lett volna a legalkalmasabb időpont, hogy őszi hangulatot varázsoljanak a kifutóra és a gardróbszekrényekbe. Sajnos egy ideje a magyar tervezők közül sokan leragadtak a fekete színnél, ami valóban elegáns és sikkes, de egyben monoton és álmosító is.