Most a smink szerelmeseinek szeretnék kedvezni ezzel a bejegyzéssel. Itt a remek lehetőség, ha sminkes szeretnél lenni de nem tudsz dönteni a sokféle smink-tanfolyam között akkor mindenféleképpen látogass el a L’école Nyílt Napjára.
„Egy cseppnyi Párizs”, így szokták emlegetni a L’école miliőjét azok, akik már jártak a Párizsi utcában a Divatsmink Iskola képzési helyén. Június 4.-én minden érdeklődőt szeretettel látnak Nyílt Napjukon, ahol találkozhattok többek között Fazekas Richarddal, az iskola sminkmesterével és egyben egyik tulajdonosával. Munkái az itthoni és nemzetközi vezető magazinoktól a reklámfilmekig mindenhol megtalálhatók, mondhatjuk, hogy a hazai sminkes szakma egyik legkiemelkedőbb tehetsége.
Magyarország első Divatsmink Iskolája betekintést
enged kulisszái mögé 2013. június 4.-én!
Valamint ott lesz az iskola vezetője és egyben másik tulajdonosa, a LACK Divatmagazin korábbi főszerkesztője, Juhász Bianca és a szakmai körökben is méltán elismert fodrászmester, Hortobágyi Kászon is, a Close Hajszalon tulajdonosa, a L’école oktatója. Az ingyenes Nyílt Nap keretében személyes élményeiteken keresztül is belekóstolhattok a divatsmink világába, a Visage modelljei és a L’école oktatói segítségével megismerkedhettek a 2013-as szezon legújabb smink és haj trendjeivel, valamint információt kaphattok a képzésekről és a tematikákról is.
Részletes program:
15.00: Start
15.15: Fazekas Richard, a L’école vezető sminkmestere röviden ismerteti az iskola filozófiáját, bemutatja az induló képzések tematikáját és az oktatókat
16.00: Smink bemutató a 2013-as nyári top trendekből a Visage modelljei segítségével
17.00: Haj bemutató: egyszerűen elkészíthető trendi nyári hajviseletek – Hortobágyi Kászon
18.00: Smink Workshop: A jelenlévők kérdezhetnek az oktatóktól, kipróbálhatják magukat a helyszínen profi modelleken
Következő képzések:
L'école Divatsminkes Alapképzés
Jelentkezés: 05.15 - 05.31.
Első oktatási nap: 06.05.
L'école Divatsminkes Haladó képzés
Jelentkezés: 05.31. - 06.08.
Első oktatási nap: 06.10.
L’école Divatsminkes Mester képzés
Jeletkezés: 05.31. – 06.10.
Első oktatási nap: 06.12.
Cím: 1052. Budapest, Párizsi utca 9./ +36 20 418 48 13 /info@lecole-budapest.com / www.lecole-budapest.com
forrás:L’école