Technológiára szabott divat: Windows StílShow

Technológiára szabott divat: Windows StílShow

2013. december 15. - SMIZEDIVAT by Chaby



A menő ruhakollekciók és stílusos kütyük egy helyen

 

2013. december 4., Budapest – „A divat egyre újabb technológiákat kutat, a technológia pedig egyre divatosabb, ráadásul a design, a stílus mindkét területen óriási szerepet játszik” – mondta el Lakatos Márk a Windows StílShow-n. Az eseményen az ország fiatal divattervező-kiválóságai mutatták be a technológia világára szabott ruhakollekcióikat, emellett neves szakértők pszichológiai, szociológiai, formatervezői szemszögből járták körbe az ember, a stílus és az okoskütyük világának kapcsolatát. 

Igazán fantasztikus eseményen vehettem részt Festy-vel, ahol nem csak a vizuális látvány de az innovatív gondolkodásmód is magával ragadott. Bátran jelenhetem ki, hogy az Év Stílus eseménye volt.

Egy friss kutatás adatai szerint az emberek közel harmada úgy gondolja, hogy az általa használt okoskütyü jól kifejezi személyiségét. Ez nem csoda, hisz az okostelefonok, tabletek és laptopok piaca hihetetlen dinamikus ütemben bővül. Ennek következtében egyre nagyobb szerepet tölt be életünkben a technológia, gyakorlatilag az általunk használt IT eszközök magán- és munkaéletünk közös gyűjtőhelyévé váltak. Ráadásul a gépeken keresztül az általunk használt virtuális tér egyre fontosabb: ezt is berendezzük, személyre szabjuk, akár a lakásunkat.
Már csak emiatt sokkal személyesebb a kapcsolatunk számítástechnikai eszközeinkkel, mint tárgyaink nagy részével. „A kütyüválasztás és a barát- vagy párválasztás sok hasonlóságot mutat: személyes igényeink alapján keressük meg a hozzánk, a sajátstílusunkhoz leginkább illőt. Ez vonatkozik a külsőre és belsőre egyaránt”– mondta Smohai Máté, az ELTE Pszichológiai Intézetének doktorandusza a Windows StílShow-n.
Ennek a személyes kapcsolatnak a következménye, hogy sokan különböző mintázatú tokokkal, díszítőelemekkel öltöztetjük gépeinket, ugyanakkor az egyre inkább pehelysúlyú eszközök világában eljutottunk oda, hogy azok is öltöztetnek minket. Ezt az új trendet meglovagolva mutatta be a Windows StílShow-n a Gombold újra és a Nubu csapata, Abodi Dóra, Lakatos Sándor és Anda Emi a technológia világára szabott ruhakollekcióit. A Lakatos Márk által megálmodott divatbemutatón öt különböző tematikájú tourban (Street, Folklór, Dark, Happy Hawaii, Opera) ismerhették meg a vendégek a fiatal magyar tervező-kiválóságok munkáit. A koncepciónak megfelelően a ruhakülönlegességek és a legújabb IT kütyük hibátlan összhangot képeztek, például a Dark tourban bemutatott szettekhez tökéletesen illett az Acer acél gépe, míg a Nokia Lumia (625) csúcskészüléke a Street tourban bizonyította, hogy egy stílusos eszköz jelentősen feldobja az ember külsejét.
„Az okoskütyüink hihetetlen sebességgel épültek be a hétköznapi viseletünkbe, gyakorlatilag a tabletünk, telefonunk, laptopunk ruhatárunk részévé vált – ez a felismerés ihlette a mai estét” – mondta el Lakatos Márk.



 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smizedivat.blog.hu/api/trackback/id/tr66799501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filipa Moreira 2013.12.17. 02:35:01

Amazing post!!!

I love it!!!

Would you like to follow each other?! Let me know!!

xoxo

http://estilohedonico.blogspot.pt/